Főoldal
Főoldal >> Biztosítási hírek >> Egyszerűen postán érkezett

Egyszerűen postán érkezett

2011. jún. 10.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a korábbi jogszabály szerint az esedékes díj meg nem fizetése esetén külön értesítés nélkül is megszűnt. Még akkor is, ha esetleg a csekk sem érkezett meg. Garanciális szabályként jelenik meg az új törvényben, hogy a biztosítót a szerződés díjnemfizetés miatti megszűnése előtt, illetve után értesítési kötelezettség terheli. Nem is akármilyen! A jogszabály szerint az értesítést igazolható módon kell megküldeni az ügyfelek részére.

De mit is értünk igazolható mód alatt? Ezzel a kérdéssel foglalkozott Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

A hátteret illetően a jogszabály rendelkezése értelmében az esedékes biztosítási díj meg nem fizetése esetén a biztosító köteles a díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltéig - a következményekre történő figyelmeztetés mellett - a szerződő félnek a díj esedékességétől számított hatvannapos póthatáridővel, igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küldeni. A felszólítást követően a türelmi idő eredménytelen leteltével a szerződés az esedékességtől számított hatvanadik napon megszűnik.

Úgyszintén köteles a biztosító a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzembentartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt következett be.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már egy korábbi vizsgálata nyomán már felkérte a gépjármű-felelősségbiztosítás szolgáltatást nyújtó biztosítókat, hogy a díjfizetésre irányuló felszólító leveleiket és a szerződés megszűnéséről szóló értesítést címzettenként azonosítható módon küldjék meg az ügyfeleknek.

Az ombudsman nem fogadta el a biztosítók érvelését, amely szerint a postai feladójegyzék mellékletek alkalmasak annak igazolására, hogy a felszólító leveleket továbbították az ügyfélnek. A postakönyv mellékletek ugyanis nem tartalmazzák, ki a címzett, csupán az átadott küldemények darabszámát, a feladás időpontját tüntetik fel. Ez pedig nem igazolja minden kétséget kizáróan, hogy az ügyfél küldeménye az aznap feladott akár több ezer levél között volt.

A kérdés azért különösen fontos, mert a jogszabály szerint, ha az üzembentartó nem hibázott a biztosítási szerződés megszűnésével kapcsolatban (így pl. nem kapott csekket, a fizetési felszólítás sem érkezett meg időben, és ő egyébként is kórházban volt az érintett időszakban heteken keresztül), esélye lehet a szerződés 'feltámasztására'. A szerződés megszűnésének tudomására jutásától számított 15 napon belül, de legkésőbb a megszűnést követő 2 hónapon belül, kizárólag az önhiba hiányát alátámasztó tények hitelt érdemlő igazolásával kezdeményezheti a jövőre nézve az eredetivel egyező szerződéses állapot helyreállítását (nem kell tehát fedezetlenségi díjat fizetnie a biztosítatlan időszakra). Abban az esetben, ha az ügyfél biztosításközvetítőn keresztül kötötte meg kgfb biztosítását, úgy az tolmácsolni tudja a biztosító felé a Megbízó kérését.

A polgári eljárásjogi szabályok, valamint a bírósági gyakorlat alapján postai feladás esetén igazolható módnak az számít, ha egy küldeményt legalább ajánlott küldeményként adnak postára. Ez önmagában annyit tanúsít, hogy egy küldeményt adott személynek adott napon postára adtak. Tejesen biztosak akkor lehetünk a dolgunkban, ha az ajánlott szelvény mellé még egy tértivevényt is kitöltünk, amelynek visszaérkezése esetén már azt is igazolni tudjuk, hogy a címzett a küldeményt mikor vette át. Nem vitás, hogy ez így jóval költségesebb, máshogy viszont a küldemény megküldése nehezen igazolható.

Forrás: Dr. Fésű Gizella, das.hu

 

Megosztás Facebook-onMegosztás Twitter-enMegosztás iWiW-en

Kérdése van? Segítünk!

Kérdése van? Segítünk!

Miért éppen a pba.hu?

  • mert 200.000 elégedett ügyfél nem tévedhet
  • mert szakértők vagyunk, nemcsak alkuszok
  • mert a szakmai honlapok (TOTALCAR, hasznaltauto.hu) is minket választottak
  • mert interneten és személyesen is megtalálhat minket

Biztosítók

  • Wabard Biztosító Zrt.
  • Allianz Hungária Biztosító Zrt.
  • AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.
  • Union Biztosító Zrt.
  • Groupama Garancia Biztosító Zrt.
  • Generali-Providencia Biztosító Zrt.
Összes biztosító

PBA közösség

Kapcsolat

Ügyfélszolgálat
+36 96 529 570
Skype: pbahotline
E-mail: Ez az e-mail cím védve van a spam robotok ellen. A megtekintéshez kérjük engedélyezze böngészőjében a JavaScript használatát!

 

Főoldal
Feltételek
Adatvédelem
Panaszkezelés
Kapcsolat

 

2012 © PBA Praeventio
Biztosítási Alkusz Kft.
Minden jog fenntartva