Főoldal
Főoldal >> Biztosítási hírek >> Óriási különbségek lesznek az idei kötelező-számítás során

Óriási különbségek lesznek az idei kötelező-számítás során

2010. okt. 12.

"Az idei év sok változást hoz majd a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacon. A legfontosabb a törvény módosításából fakad, mely szerint 2010-től már nem a motor hengerűrtartalma, hanem a teljesítménye alapján történik a kategóriába sorolás. Az idei kampány során várhatóan mintegy 1 millió ügyfél vált biztosítót. A váltások több mint fele az online piacon történik majd"- az egyik biztosító szakmai igazgatója.

2001 novemberében lehetett először az interneten biztosítást kötni, akkor csupán pár száz ügyfél élt a világháló kínálta összehasonlítás- és biztosítóváltás lehetőségével. 2003-ban ez a szám már 25 ezerre emelkedett. A legkiemelkedőbb eredmény tavaly született, amikor is több mint fél millióan online felületen vásárolták meg a kgfb biztosításukat. A legnagyobb változás a díjszabás területén történt: 2001-ben még átlagosan 45 ezer forintért köthettünk a gépkocsinkra éves kötelező felelősségbiztosítást, ugyanezért a szolgáltatásért 2009-ben átlagosan már csak 20 ezer forintot kellett fizetnünk.

"Az online piacon is jelenlévő biztosítók száma folyamatosan változik. Kezdetben mindössze 6 szolgáltató kínálta termékeit. A biztosítást kínáló weboldalak száma 2008-ban volt a legmagasabb: ebben az évben 15 biztosító volt jelen az interneten. Az idén valószínűleg 13 társaság vesz részt az ügyfelek megszerzéséért folytatott versenyben, a hazai biztosítók mellett egy román céggel is kiegészül a paletta. A gazdasági válság nem befolyásolta negatívan a piac alakulását, az óriási verseny, az internet kínálta összehasonlíthatóság és az online kötések elterjedése pedig garantálja a tartósan alacsony árakat. A válság hatására csökkent az új autók vásárlásának száma: a tendencia szerint a gépkocsi-tulajdonosok spórolási szándékkal elhalasztották a használtautójuk lecserélését. Ám a kötelező felelősségbiztosítást a régi járművekre is évente meg kell kötni".

Az árakkal kapcsolatos kalkulációk megosztják a szakértők véleményét. Akad, aki a díjak fokozatos emelkedését tartja ésszerűnek, míg mások az árversenyből kiindulva, tartósan alacsony árakat jósolnak az idei, illetve az elkövetkezendő évekre.

"Ennek oka, hogy a hengerűrtartalomról a gépjármű teljesítményére való áttérés sokak számára díjváltozással jár majd. Szélsőséges esetben akár több tízezer forinttal is drágább, vagy éppen olcsóbb lehet jövőre ugyanannak az autónak a kötelező biztosítása. Mindez azért, mert egészen 2011-ig a gépjárműveket, azok hengerűrtartalma alapján sorolták be különböző kategóriákba. Minél nagyobb volt a hengerűrtartalom, annál magasabb díjat kellett fizetni a kocsi tulajdonosnak. Mivel 2011-től már a gépjármű teljesítménye alapján sorolják kategóriákba az autókat, így azon kocsik esetén, amelyek kW teljesítménye és hengerűrtartalma szélsőségesen eltér elképzelhetőek lesznek óriási különbségek" - magyarázzák a szakemberek.

"Az internet ebben az esetben is óriási előrelépést és időmegtakarítást jelent. Nincs sorban állás, sőt a felhasználó dönti el, milyen mértékben mélyül el az információk tengerében. A kötelező biztosítás díjtarifálása a neten jellemzően 3-4 oldalon keresztül történik, amit egy 2-3 oldalas szerződés követ" - fejti ki a biztosítási szakember.
 

Forrás: penzcentrum.hu

Megosztás Facebook-onMegosztás Twitter-enMegosztás iWiW-en

Kérdése van? Segítünk!

Kérdése van? Segítünk!

Miért éppen a pba.hu?

  • mert 200.000 elégedett ügyfél nem tévedhet
  • mert szakértők vagyunk, nemcsak alkuszok
  • mert a szakmai honlapok (TOTALCAR, hasznaltauto.hu) is minket választottak
  • mert interneten és személyesen is megtalálhat minket

Biztosítók

  • UNIQA Biztosító Zrt.
  • AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.
  • Allianz Hungária Biztosító Zrt.
  • Union Biztosító Zrt.
  • Groupama Garancia Biztosító Zrt.
  • Genertel Biztosító Zrt.
Összes biztosító

PBA közösség

Kapcsolat

Ügyfélszolgálat
+36 96 529 570
Skype: pbahotline
E-mail: Ez az e-mail cím védve van a spam robotok ellen. A megtekintéshez kérjük engedélyezze böngészőjében a JavaScript használatát!

 

Főoldal
Feltételek
Adatvédelem
Panaszkezelés
Kapcsolat

 

2012 © PBA Praeventio
Biztosítási Alkusz Kft.
Minden jog fenntartva